Kérdés
Mit értünk az Isten létezését alátámasztó ún. transzcendentális érv alatt?
Válasz
Az Isten létezését alátámasztó ún. transzcendentális érv alatt voltaképp azt az érvmenetet értjük, melynek során azon tény által igyekeznek bizonyítani Isten létezését, hogy a logika, az erkölcs és a tudomány végső soron a teista világképből indul ki, és hogy a logika és az erkölcs egyetlen forrása kizárólag Isten transzcendens (érzékszerveink által meg nem ragadható, a teremtésen kívül és afölött álló) mivolta lehet. Az Isten létezése mellett kardoskodó transzcendentális érv szerint Isten létezése nélkül lehetetlen bármit is bebizonyítani, ugyanis az ateista világképben nem kapnak helyet egyetemes, abszolút érvényű törvények (ugyanis azokat az ateista paradigmába nem lehet beilleszteni).
A deduktív bizonyítás/levezetés a logika törvényeit alapvetésként kezeli, vagyis azok eredetét nem is vizsgálja. De vajon miért érvényesek a logika törvényei? A keresztény hívek és más teisták számára az érvelésnek mindig van egy transzcendens dimenziója is. Amint a logika törvényei materialista entitásokká redukálódnak, általános törvényszerűségük elvész. Ez azért lehet így, mert a logika törvényei nem anyagi természetűek; minden időben egyetemesen érvényesek. A logika törvényei Isten változatlan jellemének függvényei, és ezzel a deduktív (következtetésen alapuló) gondolkodás elengedhetetlen kellékei. A logika törvényeinek alapjául Isten változhatatlan természete, szuverén uralkodói mivolta, transzcendenciája és immateriális, azaz tisztán szellemi jellege szolgál. A racionális gondolkodás tehát lehetetlen lenne a Biblia Istene nélkül.
Ezt hallván, ateista embertársunk talán csak így reagál: “Nos, én nagyon is képes vagyok a logika törvényei mentén gondolkodni, holott nem is hiszek Istenben”. Ez az érv logikátlan. A logikus érvelés előfeltételét a transzcendens és szellemi (azaz nem materiális) Isten létezése - , nem pedig az ebbe az Istenbe vetett hit megvallása képezi. Bár az ateista nyilván képes érvelni, az érvelést egyáltalán lehetővé tevő logikai alappal világnézete nem képes racionálisan elszámolni.
Ha a logika törvényei valóban csupán emberi elme szüleményei, akkor egyes kultúrák más kultúráktól eltérő logikai törvényeket fogadhatnának el, azaz máshogy határozhatnák meg, mi a logikus. Ez esetben a logika törvényeinek nem lenne általános érvényük, azaz nem minősülnének egyetemes törvényeknek. Egy racionális vita lefolytatása lehetetlenné válna, ha a logika törvényeit kulturális konvenciók mentén határoznánk meg, hiszen két eltérő háttérrel rendelkező fél az egymásétól eltérő logikai törvények szerint gondolkodna. Mindkét félnek csupán a saját önkényesen felállított mércéje szerint lehetne igaza.
Egyes ateisták azzal érvelnek, hogy a logika törvényei csupán az agyban lezajló elektrokémiai impulzusok termékei. Ha ez valóban így volna, akkor a logika törvényei újfent nem volnának egyetemesnek tekinthetők, hiszen az ami, az ember agyában történik, csak nagyon nagy vonalakban magyarázható törvényszerűségek mentén, vagyis egy adott személy agyában lezajló folyamatok nem feltétlenül feleltethetőek meg annak, ami egy másik ember agyában végbemegy (számos pszichés zavart éppen az ezen elektrokémiai folyamatokban érintett ingerültátvivő anyagok kibocsátásának ill. felszívódásának megváltozásával indokolják, de egyes kutató pszichológusok a különböző személyiségtípusokat is egymástól eltérő agyi működésmintákra vezetik vissza – a fordító megjegyzése) Mindezek szerint azt sem állíthatjuk, hogy egy, a tudatos megfigyelő perspektíváján kívül eső galaxisban nem fordulhatnak elő logikai ellentmondások.
A jelen cikkünk felvetéseire adott egyik gyakori válasz valahogy ekképp hangzik: “A logika törvényeire nyugodtan támaszkodhatunk, hiszen már sokszor megfigyelték, hogy azok megbízhatóan működnek”. Bár ez az állítás önmagában igaz, épp csak a lényegre marad vak. Senki sem vitatja, hogy a logika törvényei működnek, mi viszont konkrétan amellett érvelünk, hogy csak azért működhetnek, mert általános érvényű abszolút igazságon nyugszanak. A valós kérdés tehát még mindig az, hogy ateista embertársunk hogyan tud elszámolni az olyan abszolút érvelési normákkal, mint a logika törvényei? Továbbá annak a felvetése is kifejezetten érdekes, hogy az öntudatlan anyagi világegyetem, vajon miért kényszerül immateriális törvényeknek engedelmeskedni? A materialista megközelítésben már önmagában az is körkörös érvelésnek minősül, hogy az anyag jövőbeli viselkedésére vonatkozóan a múltra hivatkoznak. Az anyag tulajdonságai és viselkedése a múltban valóban megfeleltek egyfajta állandóságnak (pl. múltbéli tapasztalataink rendre azt mutatják, hogy a víz forráspontja – azonos fizikai körülmények között – állandó). Azonban mégis hogyan feltételezhetjük azt, hogy ez az állandó a jövőben is fennáll majd, hacsak nem abból indulunk ki, hogy a jövő hasonlít majd múltra (vagyis számolunk egyfajta állandósággal). Ha a múlt tapasztalatait olyan előfeltevésként kezeljük, amelyre a jövőre vonatkozó megállapításainkat alapozzuk, akkor valójában állandóságot és logikus felépítést feltételezünk - ez a rajtkő ahonnan feltételezéseink elrugaszkodhatnak. Mikor ateista embertársunk (kimondatlanul) is abból indul ki, hogy a múltban tapasztalt állandóság a jövő eseményeire is érvényes lesz, akkor az állandóságot az állandóság feltételezésével próbálja igazolni, ami annyit tesz, hogy körkörös érvelést használ.
Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az Isten létezése melletti transzcendentális érvelés helyesen mutat rá, hogy az ateizmus ideológiai építménye önellentmondáson alapszik, ugyanis egy ateistának éppen annak az ellenkezőjét kell feltételeznie, amit bizonyítani próbál, hogy bármit is bizonyítani tudjon. A transzcendentális érvelés szerint a racionalitás és a logika csak teista keretek-, azaz a teista paradigmán belül kap értelmet. Az ateisták persze hozzáférnek a logika törvényeihez, de nem rendelkeznek olyan argumentációs alappal, melyre a saját paradigmájukon belüli deduktív érvelésüket alapozhatnák.
English
Mit értünk az Isten létezését alátámasztó ún. transzcendentális érv alatt?
