Kérdés
A pokol szó szerint a tűz és a lángoló kénkövek birodalma?
Válasz
Mikor Isten tüzes kénkő záporral pusztította el Sodoma és Gomorra városát, akkor nem csak annak adta bizonyságát, hogy miképp vélekedik a nyílt bűnről, hanem egyidejűleg egy örök érvényű képzettársítás alapjait is lefektette. Mózes első könyvének 19:24 igehelyének ismeretében a tűz, a kénkő, vagy Sodoma és Gomorra puszta említése is Isten ítéletét idézi fel az olvasóban. Ez a tetemes érzelmi töltettel rendelkező jelképrendszer azonban könnyen öncélúvá válhat, és ezáltal némileg félrevezető lehet. A tűz és a kénköves bűz biztosan jellemző a pokolra, összességében azonban a pokol sokkal több ennél.
A Szentírásban a pokol leírására használatos szó, a gyehenna, egy valósan létező, lángoló helyről kapta a nevét. Ez a völgy a Jeruzsálemet délről határoló Gehenna-völgye volt. Károli gyehennának fordította az eredetileg arámi kifejezés görög változatát, ami egy egész héber mondatot hordoz magában, melynek szó szerinti jelentése a „Hinnom fiának -vagy fiainak- völgye". A zsidók egyik legtaszítóbb hitelhagyása kifejezetten Áház és Manassé királyok uralkodása alatt ment végbe, mikor a nép az (elsőszülött) gyermekeiket Moloknak áldozták fel élve elégetvén őket ebben a völgyben (2.Királyok 16:3; 2.Krónikák 33:6; Jeremiás 32:35). A zsidók végül is rituálisan tisztátlannak nyilvánították ezt a helyet (2. Királyok 23:10), és mind jobban bemocskolták azzal, hogy bűnözők holttesteit vetették az izzó halmokra. Jézus Krisztus földi szolgálatának idejében a hely egy folyamatosan égő és füstölgő szeméttelep, ahová az értéktelennek és használhatatlannak ítélt dolgokat vetették. Mikor tehát Jézus Krisztus a pokolról, mint a gyehennáról beszélt, akkor a pokolra, mint minden idők szemétégetőjére utalt. Ez a hely azonban csak részben szól az emésztő tűzről, valós lényegét tekintve sokkal inkább egy vesztőhely, azaz a szándékos elvesztés és örök elhagyás helye.
Márk evangéliumának 9:43-as igehelyén Jézus Krisztus egy másik képet is felhasznál a pokol súlyosságának szemléltetésére. „És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre." A legtöbb olvasóra ez a kép nem hat elég megrázóan, még az elsőre talán megütköztetően véres mivolta ellenére sem. Igen kevesen értelmezik ezt az igerészt úgy, hogy az Úr Jézus azt akarja, hogy vágjuk le saját végtagjainkat. Az Úr ezzel a kijelentésével azt akarta nyomatékosítani, hogy inkább akarná azt, hogy a legdurvább ellenintézkedéseket is megtegyünk, mintsem hogy a pokolra jussunk. Az ilyen nyelvezet nyilvánvaló célja, hogy éles összehasonlítást kreáljon, hogy polarizáljon, és hogy tudatosítsa bennünk: kettő — és nem több — út van halálunk után. Az első rész gyakorlatát folytatva, a kijelentés második fele is szimbolikus képeken keresztül hozza közelebb hozzánk a témát, így semmiképp sem szabad azt a pokol tankönyvi definíciójaként értelmeznünk.
Mintha a tűz még önmagában nem volna elég, az Újszövetségi iratok mélységről-, feneketlen veremről is szólnak (Jelenések 20:3). Nem pusztán tűzről, de a tűznek taváról- (Jelenések 20:14), külső sötétségről- (Máté 25:30), második halálról- (Jelenések 2:11), örök veszedelmről- (2.Thesszalonikabeliekhez 1:9), örökkön örökké tartó kínoztatásról- (Jelenések 20:10), pusztulásról- (2.Thesszalonikabeliekhez 1:9), a sírás és fogcsikorgatás helyéről- (Máté 25:30), és az egyre fokozódó büntetés helyéről esik említés (Máté 11:20-24; Lukács 12:47-48; Jelenések 20:12-13). A pokol ilyen kiterjedt jellemzése elejét veszi annak, hogy csupán egy-egy szó szerinti értelmezés köré csoportosítsuk a pokolról kialakított képzeteinket. Például ha a pokol tüzét,- és vele párhuzamosan a pokoli sötétségét — a két jelenségről alkotott emberi fogalmaink szerint értelmeznénk, akkor azoknak egymást kölcsönösen ki kéne zárniuk, hiszen a tűz világa áthasítana a pokoli sötétségen. Ugyanezen érvelés segítségével azt is felismerhetjük, hogy a pokol tüze több a pusztán fizikai tulajdonságokkal rendelkező tűznél, hiszen nem emészti fel az azt tápláló embereket, ugyanis meg van írva, hogy az elkárhozottak kínjai soha nem érnek véget. Ezenfelül a pokolbeli büntetések egyre fokozódó mivolta is ellentmond az emberi koncepciónk mentén történő -szó szerinti- értelmezés helyességének. A pokol tüze tán vadabbul éget egy tömeggyilkost, mint egy egyébként becsületes pogány embert? Az egyik gonosz diktátor vajon sebesebben zuhan a feneketlen mélységben, mint egy másik zsarnok? Vajon sötétebb a pokol azok számára, akik élvezettel dagonyáztak bűneik sárjában? Egyesek vajon hangosabban csikorgatják fogaikat és velőtrázóbban nyögnek, mint mások? A pokol leírásának sokrétűsége és jelképes természete nem hogy csökkentené a pokol félelmét, hanem épp ellenkezőleg, növeli azt. Mindent egybevetve a Szentírás egy olyan pokol képét festi a képzeletünk vásznára, mely rosszabb, mint a kínkeserves halál, sötétebb, mint a legsütőbb fizikai és szellemi sötétség, és a mélyebb a legmélyebb szakadéknál. Több ott a sírás és hangosabb a fogak csikorgatása, mint azt szavakba lehetne önteni. A pokol jelképes jellemzése messze túlmutat nyelvünk korlátain, és egy olyan helyet tár elénk, mely rosszabb annál, mintsem hogy azt bárki is elképzelhetné.
English
A pokol szó szerint a tűz és a lángoló kénkövek birodalma?
