Kérdés
Mi van, ha nem érzem úgy, hogy üdvözülök?
Válasz
Ez egy nagyon is gyakori kérdés a keresztyének között. Sokan az érzéseikre vagy azok hiányára alapozva kételkednek az üdvösségükben. A Biblia sokat beszél az üdvösségről, de az üdvösség érzéséről egy szót sem ejt. Az üdvösség egy folyamat, amelynek során a bűnös megmenekül a haragtól, azaz Isten büntetésétől (Róma 5:9, 1Thesszalonika 5:9). Konkrétan Jézus kereszthalála és ezt követő feltámadása szerzett üdvösséget (Róma 5:10, Efézus 1:7).
A mi részünk annyi ebben a folyamatban, hogy hit által megtérünk. Először is, hallanunk kell az evangéliumot, a jó hírt Jézus haláláról és feltámadásáról (Efézus 1:13). Aztán hinnünk kell: teljes mértékben kizárólag az Úr Jézusban (Róma 1:16) és áldozatában kell bíznunk. Az üdvösség elérése végett nem bízhatunk a test cselekedeteiben. A hit – ami Isten ajándéka, nem pedig olyasmi, amit magunktól produkálunk (Efézus 2:8-9) –, magában foglalja a megtérést, az elme elfordulást a bűntől Krisztus felé (ApCsel 3:19), és az Úr nevének segítségül hívását (Róma 10:9-10, 13). Az üdvösség egy megváltozott életet eredményez, hiszen új teremtésként kezdünk el élni (2Korinthus 5:17).
Egy érzelem-orientált világban élünk, és ez sajnálatos módon az egyházra is kihatott. De az érzelmek megbízhatatlanok. Az érzések nem hitelesek. Úgy váltakoznak, mint az apály és dagály, amely során a tenger mindenféle hínárt és törmeléket hord ki és rak le a parton, majd visszatérve a medrébe, kimossa a talajt a lábunk alól. Így élnek azok, akiknek az életét az érzelmek irányítják. A legegyszerűbb körülmények – egy fejfájás, egy felhős nap, egy meggondolatlanul kimondott szó – is elmossák a bizalmukat, és kisodorják a kétségbeesés tengerébe. A kétely és az elbátortalanodás, különösen a keresztyén életben, annak az egyenes következménye, hogy úgy fogjuk fel az érzelmeinket, mintha azok az igazságot mutatnák. De nem azt mutatják.
Ezzel szemben az elővigyázatos és jól felfegyverzett keresztyént nem az érzései irányítják, hanem a tényleges igazság. Nem az érzelmeitől várja, hogy bármit is igazoljanak. Éppen az érzelmekre való hagyatkozás az a tévedés, amelyet a legtöbben elkövetnek. Túlságosan befele tekintenek, és magukkal vannak elfoglalva, folyamatosan elemezve az érzéseiket. Ők azok, akik folyamatosan megkérdőjelezik az Istennel való kapcsolatukat. „Tényleg szeretem Istent?" „Isten tényleg szeret engem?" „Elég jó vagyok?" Szükséges, hogy elfordítsuk magunkról és az érzéseinkről a figyelmet, és Istenre és az igéjében kijelentett igazságára fókuszáljunk.
Amikor a saját magunkra fókuszáló, szubjektív érzések irányítanak az Istenre figyelő, objektív igazságok helyett, akkor folyamatosan vesztésre állunk. Az objektív igazság a hit csodálatos tanaira összpontosít és annak aktualitására: Isten szuverenitására, Krisztus főpapi közbenjárására, a Szentlélek ígéretére és az örök dicsőség reménységére. Ha megértjük ezeket a nagyszerű igazságokat, gondolatainkat ezek köré szőjük, és elménkben ezeket forgatjuk, akkor képesek leszünk az élet nehézségei közepette az igazsággal érvelni, és a hitünk erős és életteli lesz. Ha azzal érvelünk, hogy mit érzünk magunkkal kapcsolatban ahelyett, hogy mit tudunk Istenről, akkor minden bizonnyal kudarcra vagyunk ítélve. A keresztyén élet azt jelenti, hogy meghalunk önmagunknak, és feltámadunk egy új életre (Róma 6:4). Ennek az új életnek pedig az a jellemzője, hogy a gondolatainkat aköré szőjük, aki megváltott minket, és nem annak a holt testnek az érzései köré, amely Krisztussal együtt megfeszíttetett. Ha folyamatosan magunkra és az érzelmeinkre fókuszálunk, akkor gyakorlatilag egy olyan holttestre figyelünk, amely az enyészet és halál áldozata lett.
Isten megígérte, hogy ha hittel hozzá fordulunk, üdvösséget ad nekünk. Azt soha nem ígérte, hogy így is fogjuk magunkat érezni.
English
Mi van, ha nem érzem úgy, hogy üdvözülök?
