Kérdés
Mi az új szövetség teológia?
Válasz
Az új szövetség teológia leginkább egy olyan hermeneutikai elvként írható le, vagyis egy olyan szövegértelmezési keretként, melyben az ember a Szentírást olvassa és magyarázza. Ez a hermeneutikai elv hidat képez a diszpenzációs teológia és a szövetség teológiája között. Ez persze nem jelenti azt, hogy az új szövetség teológia szándékosan a diszpenzációs teológia és a szövetség teológiája közé pozicionálta volna tanait, azt viszont igen, hogy az új szövetség teológiának mind a diszpenzációs-, mind pedig a szövetség teológiájával vannak közös vonásai. Mint ilyen, az új szövetség teológiája fogalmilag meghatározhatatlan a diszpenzációs teológiára és a szövetség teológiájára való hivatkozások nélkül.
A diszpenzációs teológia lényegében hét “diszpenzáció” sorozatában bontakozik ki. A diszpozíciót tág értelemben úgy határozhatjuk meg, mint azt az adott eszközt/módot, amelyen keresztül Isten az emberrel és a teremtéssel kapcsolatos cselekedeteit vezérli. Ennek ismeretében már érthetőbb, hogy Isten más kormányzási stílust választott pl. Ádámmal szemben, mint Ábrahám és egyebek esetében. A diszpenzációs teológia az isteni kinyilatkoztatás kibontását fokozatosnak tekinti, azaz minden egyes diszpenzációban Isten egyre többet és többet tár fel mennyei üdvtervéből. A Szentírás tehát egy progresszív kinyilatkoztatás, mégis minden egyes egymást követő diszpenzáció Isten egy újabb minőségét jeleníti meg az által, amint és ahogyan teremtésével törődik. Más szóval, a diszpenzációs teológia szerint a diszpenzációk között jól kidomborítható folytonossági hiány áll fenn; amint az előbbi diszpenzáció véget ér, egy új veszi kezdetét – a régi diszpenzációhoz kapcsolódó “régi” cselekvési módot az új diszpenzáció váltja fel. Minden egyes diszpenzációt jellemzően az Istentől kiment valamely új kinyilatkoztatás vezeti be.
A diszpenzációs teológia vizsgálatakor nem szabad megfeledkezni annak tényéről, hogy éles választóvonalat húz Izráel és az egyház közé, vagyis azokat két különböző népnek tekinti, két különböző sorssal Isten gondviselése alatt. Az egyházra (az egyház üdvtörténeti korszakára – a fordító betoldása) úgy tekint, mint egy közbeiktatásra, mint egyfajta “zárójelre” Isten Izráel nemzetének szentelt idejében. A teljes Izráelnek ígéretbe adott helyreállított királyság a millenniumban fog felállni. Az egyház kora – avagy a pogányok ideje – pedig akkor zárul.
A szövetség teológia gyakorlatilag a diszpenzációs teológia szöges ellentettje. Bár a két iskola egyetért abban, hogy a Szentírás kinyilatkoztatása progresszív jellegű, a szövetség teológiájának legfőbb rendezőelve a szövetség, amint arról neve is árulkodik. A szövetség teológia két fő teológiai szövetségre mutat rá a Szentírásban: a cselekedetek szövetségére és a kegyelem szövetségére. A cselekedetek szövetsége az Isten és az ember között már az Éden kertjében létrejött: Isten túláradó életet ígért az emberiségnek, amennyiben engedelmes, az engedetlenségért ellenben ítéletet. A cselekedetek szövetségét a Sínai-fennsíkon újra megerősítették. Ott Isten hosszú életet és áldást ígért Izráelnek az ígéret földjén, ha engedelmeskednek a Mózesi szövetségnek, engedetlenségük esetén viszont kiűzetést és ítéletet. A kegyelem szövetsége a bűnbeesés után lépett életbe. Ez Isten feltétel nélküli szövetségét jelenti arra nézve, hogy megváltja és megmenti választottjait. A különböző bibliai szövetségek (a Nóéi, az Ábrahámi, a Mózesi, a Dávidi és az Újszövetség) mind a kegyelmi szövetség megvalósulásai, amint Isten egyre inkább érvényre juttatja megváltási tervét az emberi történelemben. Amiben tehát a diszpenzációs teológia folytonosságbeli fennakadást látott a különböző diszpenzációk (és különösen az Ó- és Újszövetség) között, abban a szövetség teológia épp hogy nagyfokú folytonosságot vél felismerni.
Ez különösen abban válik tapinthatóvá, hogy a szövetség teológia nem tesz éles különbséget Izráel és az egyház között. Mindkét entitást Isten egy, azaz egy népnek tekinti, amelyek közös végső sorsban osztoznak.
Az imént tárgyaltak az új szövetség teológia teljesebb megértésének hátteréül szolgálnak. Amint azt már említettük, az új szövetség teológia gyakorlatilag egy köztes álláspontot képvisel a két fenti megközelítés között. Sok közös vonása van a klasszikus szövetség teológiával, különösen azt illetően, hogy az egyházra és Izráelre Isten egy közös népeként tekint, amelyben töretlen folytonosság áll fenn. Abban ugyanakkor már eltér a szövetség teológiától, hogy nem feltétlenül úgy szemléli a Szentírást, mint amiben a megváltás a cselekedetek szövetsége/a kegyelem szövetség keretei között kezdi kibontani szirmait. Ehelyett inkább az ígéret/teljesítés paradigmájába igyekszik azt beilleszteni.
A szövetség új teológiája és a szövetség (klasszikus) teológiája között abban van a legnagyobb különbség, hogy hogyan tekintenek a Mózesi törvényre. A szövetség teológia három aspektusból közelíti meg a törvényt: annak polgári-, szertartási-, és erkölcsi vonatkozásait. A polgári törvények a Sínai szövetségben szereplő mindazon törvények, amelyek Izrael teokratikus (Isten-irányította) nemzetét vezérlik, amíg az ígéret földjén élnek. A törvény szertartásos aspektusa Izráel Istenének imádatát szabályozta, amíg a nép ezen a földön tartózkodott. A törvény erkölcsi vonatkozása pedig Isten népének viselkedését regulázta. Jó azonban, ha megértjük, hogy a törvény egyetlen egybefüggő egészet alkot, és hogy a zsidók nem tettek különbséget polgári, szertartási és erkölcsi szempontok között; ezek csupán fogalmi felosztások, amelyek azt a célt szolgálják, hogy segítsenek beazonosítani az izraelita élet e három területét, amelyet a Mózesi törvény szabályozott.
A klasszikus szövetség teológia szerint Jézus azért jött, hogy betöltse a törvényt (Máté 5:17). Ezt úgy érte el, hogy a törvény szertartási, polgári és erkölcsi elvárásait is maradéktalanul betöltötte. Jézus Krisztus a valóság az ószövetség áldozati rendszer által körvonalazott árnyékok mögött, így bátran kijelenthető, hogy a törvény szertartásos aspektusának eleget tett. Jézus Krisztus viselte a bűneinkért járó jogos büntetésünket, ezáltal teljesítette a törvény polgári aspektusát. Végül pedig Jézus a törvény erkölcsi aspektusával teljes összhangban élt, így beteljesítette a törvény igazságosság iránti követelményeit is.
A cselekedetek szövetsége lényegében a törvény erkölcsi aspektusát képviseli. Mint ilyen, meghaladja a Mózesi diszpenzációs környezetet. Kijelenthetjük, hogy Isten mindig is megkívánta a szent életvezetést az emberiségtől. A cselekedetek szövetsége nem lett semmissé a bűnbeesés miatt, és még akkor sem vált azzá, mikor Krisztusban beteljesedett. A törvény erkölcsi aspektusa továbbra is az emberiség erkölcsi mércéje (kellene legyen), hiszen az valóban Isten jellemét tükrözi, Isten pedig sosem változik. A szövetség teológia ezért a Mózesi törvényt (különösen a Tízparancsolatot) annak ellenére is követendőnek tartja az egyház számára, hogy annak szertartási és polgári elemei Krisztusban már el lettek törölve.
Az új szövetség teológia a Mózesi törvényt egy egésznek tekinti, és Krisztusban látja azt beteljesedni (eddig egyetértésben a szövetség teológiával). Mivel azonban az új szövetség teológiája a Mózesi törvényt egyetlen egységnek tekinti, ezért a Mózesi törvény erkölcsi aspektusát Krisztusban betöltöttnek véli, vagyis azt többé már nem vonatkoztatja a keresztényekre. Ahelyett, hogy a Mózesi törvény erkölcsi elvárásainak – amelyet a Tízparancsolat foglal össze – kellene megfelelnünk, mi már Krisztus törvényének hatálya alatt vagyunk (1.Korinthusbeliekhez 9:21). Krisztus törvénye alatt pedig mindazon parancsolatokat értjük, amelyeket Krisztus kifejezetten az evangéliumokban (pl. a hegyi beszédben) adott nekünk. Más szóval, a szövetség új teológiája a teljes Mózesi diszpenzációs környezetet félreteszi; az már semmilyen értelemben nem vonatkozik a keresztényekre – állítja. Míg tehát a szövetség teológia mind Isten népe-, mind pedig az üdvösség útja tekintetében folytonosságot lát az Ó- és Újszövetség között, addig az új szövetség teológia meglehetősen éles határvonalat húz az Ó- és Újszövetség közé, mikor a régi Mózesi szövetség és a Krisztus által közvetített új szövetség közötti különbségről beszél. A régi szövetség már el lett törölve (beleértve a Mózesi törvény erkölcsi aspektusait is), helyébe pedig az az új szövetség lép, amelynek erkölcsi tartalmát már Krisztus törvénye határozza meg.
English
Mi az új szövetség teológia?
