Kérdés
Miről szól az Újszövetség?
Válasz
Négyszáz évvel azután, hogy Isten szólt Malakiás prófétához, Isten ismét megszólalt. Az üzenet az volt, hogy a Malakiás 3:1-ben található prófécia hamarosan beteljesül, és egy próféta elő fogja készíteni az utat az Úr számára. A Messiás útban volt.
A próféta neve János volt. A Messiást Jézusnak hívták, és egy Mária nevű szűztől született. Jézus gyakorló zsidóként nőtt fel. Amikor nagyjából harminc esztendős volt, elkezdte nyilvános működését Izraelben. János a messiási uralom eljövetelét hirdette, és megkeresztelte azokat, akik hittek üzenetében, és bűneikből megtértek. Amikor Jézus eljött, hogy megkeresztelkedjen, Isten hallható hangon szólt, és a Szentlélek látható módon rászállt Jézusra, azonosítván Őt a megígért Messiással. Onnantól kezdve János szolgálata alábbhagyott, mivel beteljesítette célját, és bemutatta Krisztust a világnak (Máté 3).
Jézus elhívott tizenkét tanítványt az élet különböző területeiről, felhatalmazta őket a szolgálatra, és elkezdte kiképezni őket. Utazásai és prédikálásai során Jézus betegeket gyógyított, és sok más csodát hajtott végre, amelyekkel hitelesítette üzenetét. Szolgálatának korai szakaszában hatalmas növekedést tapasztalt. Ámulva csodáin és tanításán, nagy tömegek követték, akárhová ment (Lukács 9:1, Máté 19:2).
Azonban Jézus nem mindenkit nyűgözött le. A zsidó közösség politikai és vallási vezetői megsértődtek azon tanításán, hogy szabályaik és hagyományaik nem vezetnek üdvösségre. Számos alkalommal szembesítették Jézust, aki nyíltan képmutatóknak nevezte őket. A farizeusok elismerték Jézus csodáit, de az ördögnek tulajdonították azokat, nem pedig Istennek adtak értük dicsőséget (Máté 12:24, 15:3, Máté 23).
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Jézusnak nem áll szándékában királlyá tenni magát és felülemelkedni a római elnyomókon, az Őt követő tömeg egyre zsugorodott. Jánost letartóztatták és a börtönben végül kivégezték. Jézus elkezdett inkább a tanítványokra fókuszálni, akiknek a nagy része elismerte, hogy Ő az Isten Fia. Csak egyikük nem hitt benne. Júdásnak hívták, és aktívan elkezdte keresni a módját, hogy elárulhassa Jézust a hatóságoknak (János 6:66, Máté 16:16, 26:16).
Utolsó jeruzsálemi útján Jézus megünnepelte a páskát a tanítványaival. Akkor este az imádság ideje alatt Júdás egy felfegyverkezett tömeget vezetett Jézushoz. Jézust letartóztatták, és egy sor látszatpernek vetették alá. A római kormányzó, aki ugyan elismerte, hogy Jézus ártatlan volt, kereszt általi halálra ítélte. Jézust keresztre feszítették. Halála pillanatában nagy földrengés támadt. Jézus testét levették a keresztről, és sietve egy közeli sírba helyezték (Lukács 22:14-23, 39-53; Márk 15:15, 25; Máté 27:51; János 19:42).
A halálát követő harmadik napon a sírját üresen találták, és angyalok hirdették, hogy feltámadt. Jézus aztán megjelent testben a tanítványainak, és még negyven napig töltött velük időt. Az után megbízást adott az apostoloknak, és szemük láttára felemelkedett a mennybe (Lukács 24:6, 24, János 21:1, 14, ApCsel 1:3-9).
Tíz nappal Jézus mennybemenetel után mintegy 120 tanítvány gyűlt össze Jeruzsálemben, hogy imádkozzon és várja a Szentlelket, amelyet Jézus megígért. Pünkösd napján a Lélek betöltötte az apostolokat, és lehetővé tette, hogy olyan nyelveken szóljanak, amilyeneket korábban nem tanultak. Péter és a többiek Jeruzsálem utcáin prédikáltak, és 3000 ember hitte el az üzenetet, miszerint az Úr Jézus meghalt és feltámadt. Azok, akik hittek, megkeresztelkedtek Jézus nevében. Megszületett az Egyház (ApCsel 2).
Az apostolok csodatételei és erőteljes tanításai során a jeruzsálemi gyülekezet tovább növekedett. Az újonnan megtérteket azonban röviddel ezután egy Saul nevű fiatal farizeus vezetésével üldözni kezdték. Sok hívő kénytelen volt elhagyni Jeruzsálemet, és akárhova mentek, a Jézusról szóló jóhírt hirdették a városokban. A hívő összejövetelek más közösségekben is létrejöttek (ApCsel 2:43, 8:1, 4).
Az egyik hely, ahol befogadták az evangéliumot, Samária volt. A jeruzsálemi gyülekezet elküldte Pétert és Jánost Samáriába, hogy nézzenek utána az ottani gyülekezetről hallott híreknek. Amikor Péter és János megérkezett, azt tapasztalták, hogy a Szentlélek ugyanúgy rászállt a samáriaiakra, mint rájuk. Kétség kívül, az Egyház Samáriára is kiterjedt. Nem sokkal ezután Péter tanúja volt annak, hogy a Szentlélek egy római századosra és háznépére is rászállt, így az Egyház a pogány világra is kiterjedt (ApCsel 8:14-17, 10:27-48).
Jakab, egyike a tizenkét tanítványnak, Jeruzsálemben mártírhalált halt. Saul azt tervezte, hogy a keresztyének iránti gyűlöletét Damaszkuszra is kiterjeszti, de út közben Jézus megjelent neki egy látomásban. Az Egyház korábbi üldözője Krisztus lelkes hirdetőjévé vált. Néhány évvel később Saul/Pál tanító lett az antiókiai gyülekezetben. Ittléte során kiválasztották őt és Barnabást, hogy a világ első „külföldi misszionáriusai" legyenek, és elmenjenek Ciprusra és Kis-Ázsiába. Az út során Pál és Barnabás sok üldöztetést és megpróbáltatást szenvedett el, de szolgálatukra sokan megtértek, beleértve egy Timóteus nevű fiatalembert, és a két küldött több gyülekezetet is létrehozott (ApCsel 9:1-22, 12:1-2, 13-14).
Közben Jeruzsálemben felvetődött a kérdés a pogányok befogadását illetően az Egyházba. A pogány hátterű keresztyének ugyanolyan státuszban vannak-e, mint a zsidó keresztyének, akik egész életükben megtartották a törvényt? Konkrétabban fogalmazva, körül kell-e metélni a pogány hívőket ahhoz, hogy üdvözülhessenek? A kérdés megvitatására zsinatot hívtak össze Jeruzsálemben. Péter és Pál egyaránt beszámolt arról, hogy Isten miként árasztotta ki a Szentlelket a pogány hívőkre a körülmetélés rítusától függetlenül. A zsinat úgy határozott, hogy az üdvösség kegyelemből van hit által, és megszerzéséhez nincs szükség körülmetélésre.
Pál újabb missziós útra kelt, ezúttal Szilász társaságában. Út közben Timóteus is csatlakozott hozzájuk, akárcsak egy Lukács nevű orvos. A Szentlélek parancsára Pál és társai elhagyták Kis-Ázsiát és Görögországba utaztak, ahol újabb gyülekezetet alapítottak Filippiben, Thesszalonikában, Korinthusban, Efezusban és más városokban. Később Pál egy harmadik missziós útra ment. Szinte mindig ugyanúgy járt el: először a város zsinagógájában prédikált, megosztva az evangéliumot minden zsidó közösséggel. A zsinagógákban általában elutasították, úgyhogy ezután a pogányokhoz vitte el üzenetét (ApCsel 15:40-21-17).
Barátai figyelmeztetése ellenére Pál Jeruzsálembe utazott. Itt egy tömeg támadt rá azzal a szándékkal, hogy megölje. Egy római népvezér mentette meg, és védőőrizetbe helyezte a laktanyán. Pálnak meg kellett állnia a jeruzsálemi Szanhedrin előtt, de a tárgyaláson káosz alakult ki, ezért Pált Cézáreába vitték, hogy egy római bíró előtt hallgassák ki. Több évnyi cézáreai tartózkodás után Pál a császárra apellált, amire a római törvény értelmében joga volt (ApCsel 21:12, 27-36, 23:1-25:12).
Pált fogolyként egy hajón Rómába szállították, ahová Lukács is elkísérte. Út közben egy nagy viharban a hajó elsüllyedt, de minden utas biztonságban Málta szigetére vetődött. Ott Pál egy olyan csodát hajtott végre, amely felkeltette a sziget kormányzójának figyelmét. Az evangélium itt is elterjedt (ApCsel 27:1-28:10).
Amikor megérkezett Rómába, Pált házi őrizetbe helyezték. Barátai meglátogathatták, és bizonyos fokig szabadon taníthatott. Néhány római őr megtért; sőt a császár háznépe közül is voltak olyanok, akik hittek Jézusban (ApCsel 28:16, 30-31; Filippi 4:22).
Miközben Pált Rómában fogva tartották, Isten munkája folytatódott a Földközi-tenger medencéjében. Timóteus Efezusban szolgált, Titusz a krétai munkát felügyelte, Apollós Korinthusban teljesített szolgálatot, Péter feltehetőleg Rómába ment (1Timóteus 1:3, Titusz 1:5, ApCsel 19:1, 1Péter 5:13).
A legtöbb apostol mártírhalált halt a Krisztusba vetett hite miatt. János volt az utolsó apostol, akit idős emberként Pátmosz szigetére száműztek. Ott üzenetet kapott az Úr Jézustól a gyülekezetek számára, és egy látomást látott az utolsó időkre vonatkozóan, amelyet a Jelenések könyvében jegyzett fel (Jelenések 1:9, 4, 19).
English
Miről szól az Újszövetség?
