Kérdés
A keresztény szülők hogyan kezelhetik legjobban az ún. üres fészek-szindrómát?
Válasz
Akinek volt már lehetősége fiókáikat nevelő madarakat megfigyelni, maga is tanúja lehetett a madaraknak tulajdonított fajspecifikus és ösztönös a szülői módszerek egyikének: láthatta, amikor repülésre bátorítják, majd kitolják utódaikat a fészekből; megmutatják nekik, hogyan nyújtsák ki szárnyaikat, és hogyan verdessenek azokkal; megtanítják repülni és leszállni őket, valamint hogy hogyan kerüljék el a portyázó macskákat és az egyéb olyan dolgokat, amelyek vesztükre lehetnek. A madárvilágban mindez eléggé gyakorlatias és minden érzelgősségtől mentes módon zajlik le. A fiókákat a meleg fészekből egyenesen a rideg világba lökik. Egyetlen természetfotósnak sem sikerült még azonban soha olyan képet készítenie, amelyen az látható, hogy egy anyamadár gondterhelten tördeli szárnytollait, miközben szembetűnően azon agonizál, hogy most, hogy fészke már üres, maga vajon milyen célt szolgál majd a világban.
Bár a madarak minden bizonnyal nem szenvednek attól a jelenségtől, amit egyesek csak “üres fészek-szindrómának” neveznek, de sok szülő igen. Az “üres fészek-szindróma” alatt azt az érzelmi völgyet értjük, melyen azon szülők közül mennek át sokan, kiknek gyermekei már felnőttek és elköltöztek otthonról. Az üres fészek-szindróma voltaképp az az emocionális csalódás, melyet a szülők abban az életszakaszban tapasztalnak meg, mikor gyermekeik “búcsút intenek”, és (tehetetlenül) végig kell nézniük, ahogy azok már felnőttként lépnek ki az ajtón. Az üres fészek-szindróma a csalódottság azon érzése, amely gyakran tolvajként tör be a szülők szívébe, mikor azzal szembesülnek, hogy már túl vannak életük zenitjén. Mint azonban minden új életszakaszhoz, így ehhez is alkalmazkodniuk kell, és nem szabad követ gördíteniük annak útjába, hogy gyermekeikkel egy már új, megváltozott kapcsolatra lépjenek, maguknak pedig új elfoglaltságokat kell találniuk. Ezenfelül még azon nyugtalanító gondolatokkal is meg kell birkózniuk, hogy vajon eleget tettek-e annak érdekében, hogy gyermekeiket mindenben felkészítsék a nagyvilágra.
A hívő keresztény szülők valójában azonban már sokat tettek előzetesen azért, hogy felkészítsék gyermekeiket arra az életszakaszra, amikor azok elhagyják az otthont. Az alapvető életvezetési ismeretek átadásán túl a keresztény hívek arra is megtanították már gyermekeiket, hogy szeressék Istent és felebarátaikat, de a Biblia igéjének ismertét és tiszteletét is beléjük oltották (5.Mózes 6:6-9; Máté 22:35-40; 2.Timótheushoz 3:15). A keresztény szülők Isten szeretetét és gondoskodását közvetítették gyermekeik felé (Máté 7:10-12). Fegyelmezték is őket annak érdekében, hogy azok önuralom birtokában és a tekintélytisztelő tartással lépjenek ki a világba (Zsoltárok 103:13; Zsidókhoz 12:10). Mindezt nyugtázva azonban mégis azt tapasztaljuk, hogy sok keresztény szülő gyermekeik kellő felkészítése és a róluk való szükséges gondoskodás ellenére is beleesik az üres fészek-szindrómába.
Mit javasol tehát a Biblia az üres fészek-szindrómával szembenézni kényszerülő szülőknek? Valóban van arra mód, hogy elkerüljük a szinte általánosan jelentkező búslakodás szomorittas érzéseit, mikor a gyerekek kirepülnek?
Először is érdemes észbe vennünk, hogy a tyúkanyókkal és kakaspapákkal ellentétben az emberi szülők sohasem “növik ki” a gyermekeikkel való kapcsolatuk. Jó hír azonban, hogy a keresztény szülők számos olyan dolgot tehetnek, amelyek a már megüresedett fészek éveiben is nagymértékben gyermekeik okulására és áldására válhatnak.
1. Értsük meg, hogy Isten tökéletes szülői magatartása valós biztonsági hálóként szolgál. Az üres fészek-szindrómát csak tovább súlyosbítja a gyermekeink nevelése során elkövetett hibák felett érzett lelkiismeret-furdalásunk. Kétségtelen, hogy minden szülő követ el hibákat. Türelmetlenségünk, lobbanékonyságunk, meggondolatlan szavaink stb. nem éppen tökéletes momentumok kialakulásához is hozzájárultak. Egy válás, egy korai haláleset, függőségek vagy más traumák pedig akár maradandó sebeket is ejthettek a család egységén. A gyarló, tökéletlen szülői magatartás azonban cseppet sem hiúsítja meg Isten gyeremekeink életére vonatkozó jó és jobb tervének érvényre jutását – ha ez nem így volna, akkor mindannyian el lennénk veszve. Jó tudni, hogy Isten egyetlen élettapasztalatot sem hagy semmibe veszni gyermekei életében. Ő mind a jó-, mind pedig a rossz eseményeket/élményeket felhasználja arra, hogy gyermekeinket olyan férfiakká és nőkké formálja és érlelje, amilyennek Ő mindig is szánta őket.
2. Imádkozzunk értük. Az üres fészek-szindróma negatív hatásait a gyermekeinkért elmondott imádságok által enyhíthetjük. Gyermekeink kincsként való megbecsülésének az is része, hogy fejlődésüket és érő változásukat Teremtőjük kezeibe tesszük le. Gyermekeinknek is kihívásokkal, akadályokkal, küzdelmekkel, diadalokkal, kudarcokkal és kétségekkel kell szembenézniük, amint belépnek a felnőttkorba. Kérjük Istent imában, hogy védelmezze-, és erősítse meg őket, hogy adjon nekik bölcsességet, érettséget, és adja meg nekik a hitben való növekedés lehetőségét. Arra is kérjük az Urat, hogy segítsen nekünk elengedni őket.
3. Adjunk nekik egy biztos pontot. Gyermekeink nem búcsúznak el örökre a családi fészektől. Remélhetőleg kapcsolatban maradnak velünk, és időről időre hazatérnek. Továbbra is szükségük van a szülői szeretetünkre, mint ahogy tanácsainkra és barátságunkra is. Örömmel nyissuk meg gyermekeink előtt fészkünk ajtaját, bátorítsuk őket, adjunk nekik tanácsot, mikor kérik azt, és lehetőleg legyünk felszabadultak társaságukban.
4. Adjunk nekik egy biztonságos helyet, ahol minden kudarcuk ellenére is bátran megbújhatnak. Mikor gyermekeink hibákat követnek el – lássuk be, ez elő fog fordulni – olyan otthont kell biztosítanunk számukra, amely minden szeretetlen ítélgetés nélkül befogadja őket, ahová egy időre biztonságba leszállhatnak, míg újra erőre nem kapnak, és ki nem röppennek. Ugyanakkor nem szabad elnézően teret engednünk a nyílt és akaratlagos bűnnek (lásd pl. függőségek esetén), de mégis tudnunk kell kegyelemmel feléjük fordulni. A tékozló fiú apja öleléssel és ünnepséggel fogadta önfejű gyermekét (Lukács 15:11-27). Emlékeztessük magunk arra, hogy egyetlen olyan igevers sincs a Bibliában, amely azt tanácsolná, hogy e szavakkal fogadjuk őket: “Hát nem megmondtam, hogy ez lesz?!”
5. Törekedjünk bölcs tanácsot adni, mikor kikérik véleményünk. Bámulatos, hogy a már megüresedett fészek lakójaként fiatal felnőtt gyermekeink szemében egy csapásra okosabbá és éleslátóbbá válunk. Mikor tehát felnőtt gyermekeink tanácsért fordulnak hozzánk, készen kell állnunk arra, hogy imában jól körbejárt, szilárd bibliai alapokon nyugvó tanácsot adjunk.
6. Fogadjuk örömmel a kapcsolat ezen új szakaszát. Az üres fészek-szindróma részben azért válik olyan melankolikus élménnyé, mert a gyermekeinkkel való kapcsolatunk korábbi szakaszaira emlékezünk. Emlékszünk arra, mikor még kisbabák voltak, és hogy mennyire szerettük volna, hogy akár örökre ilyenek maradjanak. Felidézzük milyenek voltak kisgyermekként, az iskolás évekre, a középiskolai kalandokra emlékezünk – a gyermekeinkkel való kapcsolatunk számos szakaszában hihettük azt, hogy ez biztos a legjobb időszak, csupán hogy később felismerjük, hogy minden új életszakasz mély jelentőséggel bír, új és újabb kihívások egész sorát rejti, és rendkívül értékes. Ez a következő szakasz pedig – azaz az üres fészek életszakasza – ugyanilyen jelentőségteljes és értékes. A szülői szerepünk nem ért véget; egyszerűen csak a következő fejlődési fokozatra ért, annak megfelelően, ahogy azt az eddig kirajzolódott minta is jól mutatja.
7. Keressük Isten tanácsát, hogy megtudjuk mi lehet saját fejlődésünk következő állomása. Sem saját feljődésünk, sem pedig Isten életünkre néző céljai nem szakadnak meg, csak mert a legkisebb gyermekünk is elindult a nagyvilágba. Az üres fészek évei alkalmasak lehetnek arra, hogy olyan dolgokba is belevágjunk, amelyekre az aktív szülői éveinkben többnyire nem jutott idő: szervezzünk rendszeres Biblia kört az otthonunkban, vegyünk részt egy a tudásszomjunkat csillapító tanfolyamon, embertársaink szolgálatán keresztül merüljünk bele jobban Isten szolgálatába, keressünk egy új hobbit stb. Az üres fészek tapasztalt madárkái életük új szakasza elébe néznek: mindannyian tovább növekszünk a hitben, szülőnek lenni pedig nyilván nem az egyetlen életcélunk volt. Vizsgáljuk meg, hogy milyen lehetőségek állnak jelenleg nyitva előttünk! Hogy érezzük, mire indít minket a Lélek? Eljött az idő, hogy mindezt felfedezzük.
Az immáron üres fészken kotlók számára Isten egy új fészket készített, amit elfoglalva bőven van hely és idő arra, hogy egy új fejlődés egy új növekedés indulhasson be bennük. Végtére megállapíthatjuk, hogy a keresztény szülők számára az üres fészek-szindróma kezelésének legjobb módja az, hogy szilárdan megmaradnak a házastársuk iránti szeretetben, és még inkább elkötelezik maguk a Biblia tanainak megélése és átadása mellett, az esetlegesen megmaradó hiányosságok árkát pedig imádsággal töltik fel, bízva abban, hogy Isten arra az útra vezeti gyermekeiket, amelyen járniuk kell (Ézsaiás 48:17). A keresztény szülők okkal bízhatnak abban, hogy az az Isten, Aki az ő szükségleteiket is betöltötte, Aki minden próbatételük és minden megtapasztalt élményük a hitük növelésére fordította, ezt gyermekeik életében is épp így megcselekszi. Jézus tanítása ma is így szól hozzánk: “Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?” (Máté 6:26). Jól-, sőt, helyesen tesszük, ha Isten azon ígéretével bátorítjuk a fészekből kirepülő fiókáinkat, hogy Isten gondoskodik róluk és ellátja őket.
Az élet minden szakaszához hasonlóan az üres fészek éveit is hitben kell megéljük. Mennyei Atyánk szívből vágyik arra, hogy – történjék bármi is – mi bízzunk Őbenne. Gyermekeink első szárnypróbálgatásai közben a mi Atyánk, Aki persze egyben az Ő Atyjuk is, vidító vigaszával von minket keblére. Ő, Aki szárnyakat adott nekik, arra is rég készen áll, hogy vezesse őket, és képes őket elkapni, ha zuhanásra szédülnének a tágas levegőégen.
English
A keresztény szülők hogyan kezelhetik legjobban az ún. üres fészek-szindrómát?
