Kérdés
Mi az utolsó vacsora jelentése és jelentősége?
Válasz
A utolsó vacsora az a vacsora volt, amit Jézus Krisztus tanítványaival fogyasztott el, mielőtt elárulták és elfogták. Az utolsó vacsorát az ún. szinoptikus, azaz „együtt-látó", evangéliumok rögzítették (Máté 26:17–30; Márk 14:12–26; Lukács 22:7–30). Nem csak Jézus utolsó vacsorája volt ez, hanem egyben egy páskha-vacsora is. Az utolsó vacsora egyik legfontosabb momentuma az volt, mikor Jézus Krisztus nyilvánosan jelentette, hogy mit fog tenni az egész emberiségért, azaz hogy önszántából leteszi életét, és vérével fizet minden valaha létezett ember megváltásáért (Lukács 22:19).
Számos szempontból kiemelkedő jelentőségű ez az este, hiszen Jézus az utolsó vacsora alkalmával ruházta fel a Pészah ünnepét új jelentéssel, szentelte fel vérével az Újszövetséget, alapozta meg a ma is érvényes egyházi szertartásokat, és jelezte előre Péter (Lukács 22:34)-, és Iskáriótes Júdás (Máté 26:21-24) árulását. Bekövetkező szenvedésének-, és megváltásunkért való halálának megjósolása is prófétai kijelentés volt a szájában (Lukács 22:15-16).
Az utolsó vacsora a Pészah ószövetségi ünnepét szellemi szempontból is betetőzte. A Pészah egy különösen szent ünnep a zsidó kultúrában, melynek során arról emlékeznek meg, ahogyan Isten megkímélte népét az egyiptomiakra szabadult halálos csapástól, valamint arról, hogy Isten hogyan vezette ki népét Egyiptomból (2.Mózes 11:1-13:16). Az apostolokkal elköltött utolsó vacsora során Jézus két páskha-szimbólumot is új tartalommal töltött meg, és arra szólította fel minden követőjét, hogy az úrvacsorát fogyasztva emlékezzenek Rá, és az egyszeri, és örök érvényű áldozatára, mely minden szellemi igát leront, és végleg megment minket a szellemi halálból. Erről így tesz bizonyságot Isten Szent Lelke: „És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között: Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik" (Lukács 22:17-20).
Az Úr Jézus utolsó vacsorán — a kovásztalan kenyérről és a pohárról — elhangzott szavai pontosan azt visszhangozzák, amit az 5000 (család) jóllakatásánál mondott: „Én vagyok az életnek ama kenyere; a ki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és a ki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha. . . . Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. . . . A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital" (János 6:35, 51, 54–55). A megváltás kizárólag Jézus Krisztuson keresztül vált elérhetővé, mégpedig fizikai testének keresztáldozata által.
Mikor Jézus az utolsó vacsora alatt megmosta tanítványai lábait, akkor szolgálatkészségre-, és a mások iránti megbocsátás alapelveire is oktatta őket. Erről így olvasunk: „...a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál" (Lukács 22:26-27, lásd még János 13:1-20).
Az utolsó vacsorára napjainkban az úrvacsora vételével emlékezünk meg (1.Korinthusbeliekhez 11:23-33). A Szentírás világos tanítása szerint a páskha-bárány feláldozása Jézus Krisztus minden időkre elegendő véráldozatának puszta előképe volt (János 1:29). Isten Szent Lelke János apostol közvetítésén keresztül azt is feltárja előttünk, hogy Jézus Krisztus csontjai – a páskha-bárányéhoz hasonló módon – nem lettek megtörve (János 19:36 vö. 2.Mózes 12:46). Pál apostol így emlékezik meg erről: „...a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk." Jézus Krisztus a törvény tökéletes betöltése, továbbá minden Isten által rendelt ünnep betetőzése (Máté 5:17).
A Pészah ünnepét az izraeliták rendszerint családi körben töltötték. Az utolsó vacsora alkalmával azonban csak az apostolok voltak Jézus társaságában (Lukács 22:14). Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy ennek az étkezésnek kiemelt jelentősége volt az egyház szempontjából, melynek maguk az apostolok váltak alapköveié (Efézusbeliekhez 2:20). Míg a páskha eleinte csak a zsidók számára hordozott különleges jelentést, addig az már kezdetektől fogva az egész egyház (Jézus Krisztus teste) javára lett kialakítva. Az úrvacsora egyike annak a két egyházi szertartásnak, melyet még ma is tartunk.
Bár az utolsó vacsora már az Újszövetség dicső beköszöntét jelentette, gyökerei mélyen az Ószövetségbe értek. Isten választott szócsövén, Jeremiás prófétán, keresztül ígérte meg azt az új szövetséget, melyet személyesen Ő maga hoz létre: „Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek" (Jeremiás 31:33). Jézus Krisztus közvetlenül erre az Igére hivatkozott az utolsó vacsora alkalmával, mikor ezek a szavak hagyták el száját: „...E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik (Lukács 22:20)." Isten új engesztelése tehát már fénylett a láthatáron. Az Újszövetségben Isten kegyelmét — Izráel házán túl — a nemzetekre is kiterjesztette. Az Úr Jézus áldozata által mindenki szabadon járulhat az Atya elé, és aki csak hisz Jézus Krisztus nevében, a megváltás ajándékában részesül (lásd Efézusbeliekhez 2:12-14).
Az utolsó vacsora egy olyan mélyen jelképes esemény volt, ami hűen jelezte-, és fennhangon hirdette Isten üdvtervének csúcspontját az egész világ felé. Mikor Jézus Krisztus véráldozatát az ószövetségi szeplőtlen bárány megáldozásával vetjük össze, akkor rögtön szembetűnik az a különbség, hogy Jézus vére minden bűnt képes volt elvenni, amit a „bikák és bakok" vére soha sem. Az ószövetségi páskha-bárány áldozatban már Jézus Krisztus áldozatának homályos előképét láthatjuk. Csak az Ő halála által menekülhettünk meg az örök szellemi haláltól, csak az Ő sebeivel gyógyulhattunk meg, és válhattunk szabaddá a bűn minden szorító kötelétől. Napjaink hívei az úrvacsora során emlékeznek meg Jézus Krisztus tökéletes áldozatáról, valamint arról a kegyelemről, amit Tőle és Őbenne kaptunk: ha hitből elfogadjuk Őt életünk egyedüli Megváltójaként, akkor örökre Vele is leszünk (Lukács 22:18; Jelenések 3:20).
English
Mi az utolsó vacsora jelentése és jelentősége?
