Kérdés
Miért nem képesek a vallások békében meglenni egymással?
Válasz
Szúette közhely, hogy a több háborút vívtak a vallás nevében, mint bármilyen más okból kifolyólag. Annak ellenére, hogy ez az állítás ebben a formában semmiképp sem állja meg a helyét, nem ritka, hogy az ember eltűnődik azon, hogy a különböző vallások miért nem képesek békében meglenni egymással. Röviden talán úgy lehet a kérdésre felelni, hogy ez azért van így, mert a vallások egymással versenyezve első sorban saját maguknak szeretnék megnyerni az emberek szívét és lelkét. A vallásos hit egyik fő ismérve pontosan az, hogy kizárólagosságot, azaz exkluzivitást hirdet. Egy adott vallás igazságról tett állításai, és más vallások ilyen állításai nem lehetnek egyidejűleg igazak, hiszen a különböző vallások tanításai és hittételei sokszor ellentmondanak egymásnak, és kölcsönösen kizárják egymást.
Nagy általánosságban elmondható, hogy a következő három kérdést illetően minden vallás mond valamit: Honnan származik az ember, és miért van itt? Létezik élet a halál után? Létezik Isten, és ha igen, hogyan ismerhetjük meg? Ezen kérdések mentén gyakorlatilag keretbe foglalható az ember világnézete, és levezethető belőle az a filozófia is, amivel az egyén saját lényéhez és létéhez viszonyul. Ha a fenti kérdéseket illetően emberek-, vagy emberek csoportjai, eltérő állásponton vannak, akkor jó eséllyel valamiféle konfliktus is kialakul közöttük. Mivel több száz vallás, és hatványozottan több világnézet létezik a világon, így jól látható, hogy mindez hogyan vezethet összetűzésekhez.
Mikor elhangzik a kérdés, hogy a vallások miért nem képesek békében meglenni egymással, akkor legtöbbször a kereszténység, a judaizmus és az iszlám történelmi küzdelmeire gondolnak, bár más vallások is könnyen bekerülhetnének e felsorolásba. Az sem ritka, hogy igyekeznek minél élesebb válaszvonalat húzni a keleti misztikus vallások pacifizmusa (békepártiság), és a hagyományosan egyistenhívő vallások, úgy mint a judaizmus, kereszténység, és az iszlám, erőszakossága közé. Teszik ezt annak ellenére, hogy a vallási extrémizmus a keleti vallásoktól sem idegen. Egy rövid történelmi kitekintés is elég ahhoz, hogy felismerjük, gyakorlatilag minden vallásnak megvannak a maga szélsőségesei, és hogy mindegyik vallásra tapad egy-egy véres szégyenfolt. Ha azonban már itt járunk, akkor lényeges azt a kérdést is feltenni, hogy az erőszak és a vérontás az adott vallás tanításaiba már- úgymond — bele van kódolva, vagy hogy ez az agresszivitás éppen a tanok ordas kiforgatására vezethető vissza.
A kereszténységet sűrűn állítják pellengérre azokért a szörnytettekért, melyet Jézus Krisztus nevében vittek véghez. A keresztes hadjáratok (1096-1272), az inkvizíció (1200-1800) és a francia vallásháborúk (1562-1598) a legtöbbször említett példák közé tartoznak. Annak ellenére, hogy az előbbiek mind a Római Katolikus Egyház jóváhagyásával és hathatós segítségével valósultak meg, mégis nyíltan szembemennek Jézus Krisztus világos tanításával. Mind az inkvizícióban, mind pedig a francia vallásháborúkban éppen hogy a katolikusok támadták azokat a keresztényeket, akik felemelték szavukat a Katolikus Egyház bibliaellenes tanításaival és vallásgyakorlatával szemben. Az amerikai szótárszerkesztő, Noah Webster, így írt a történelem ezen szakaszáról: „Európa egyházi intézményei, melyek legfőbb feladta a zsarnoki rezsimek kiszolgálása, nem azonosak a keresztény vallással, hanem annak éppen gyalázatos elfajzásai.
Ha megvizsgáljuk Jézus és az apostolok tanítását, akkor gyorsan világossá válik, hogy a keresztény ember életének egyik fő ismérve a béke kell legyen. A Rómabeliekhez írt levél 12:14 és 18-as versei így hangzanak: „Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok... Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek." Jézus Krisztus így szól hozzánk ma is: „Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is" (Máté 5:39). Péter apostol pedig így ír a Szent Lélek által: „Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek" (1.Péter 3:9).
A judaizmust sűrűn éri az a vád, hogy tudatosan szítja az erőszakot, azonban az utóbbi 2000 év majdnem teljes történelme folyamán éppen a zsidók voltak az erőszak elszenvedői. Annak ellenére is általános rosszindulat és üldöztetés áldozatai voltak, hogy békében éltek, valamint hogy termékekkel és szolgáltatásokkal láttak el a többségi társadalmat. Ez szinte minden országban így történt, ahová Isten szétszórta őket. Mikor egyesek a judaizmus erőszakos mellékzöngéit akarják bizonygatni, akkor előszeretettel idézik az Ószövetség azon szakaszait, melyekben Isten az ígéret földjének meghódításakor azt parancsolja népének, hogy irtsa ki a környező nemzeteket. Amellett azonban nem mehetünk el szó nélkül, hogy Isten ezt azért rendelte így, mert a kánaáni népek bálványozó kultuszainak átvételétől féltette népét (5.Mózes 7:1-5). Az idegenekkel szembeni általános magatartást (tehát nem egy honfoglalásos harci helyzetben tanúsított fellépést) Isten így adja parancsba: „A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok Égyiptom földén" (2.Mózes 22:21). Isten terve a kezdetektől fogva mindvégig változatlanul az volt, hogy a megváltás kegyelmi ajándékával teljes baráti jobbját minden nép felé kinyújtja. Ezt a tervét hiánytalanul véghez is vitte: mindenki, aki Őbenne hisz, már megmenekült az örök kárhozatból (Ézsaiás 45:22; Rómabeliekhez 10:12; 1.Timótheushoz 2:4). Isten szándéka az, hogy a zsidó nép a föld minden más népének áldásává váljon, hogy rajtuk keresztül áldjon meg minden más nemzetet (1.Mózes 12:3; Ézsaiás 49:6). A judaizmus tanítása Isten Igéjének ószövetségi talaján állva arra hív el téged is, hogy „ igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel" (Mikeás 6:8).
Az iszlámot szintén sokszor vádolják erőszakossággal. Ennek nyomán az utóbbi években egy olyan kísérletet láthatunk kibontakozni, melyben magát a „béke vallásának" aposztrofáló iszlám igyekszik elhatárolódni a különböző iszlamista szélsőségektől. Semmi kétség sem fér hozzá, hogy az iszlámnak rengeteg békés követője van. Azonban az is világos, hogy az iszlám, mint vallás, az erőszakban gyökerezik. Az iszlám alapítója és prófétája, a mekkai származású és helyi neveltetésű Mohamed (570-632), 40 éves korában kezdte el látomásokban kapott kinyilatkoztatásait nyilvánosan hirdetni. Mikor egyes törzsek nem akarták befogadni tanait, akkor követőit brutális katonai támadássorozatra indította, hogy leverje és erőszakkal megtérítse a vonakodókat és az ellenszegülőket. A prófétának sok vallásos kijelentése volt, mely arra bátorította a muzulmánokat, hogy minden hitetlent megöljenek (Szúra 2:191; 4:74; 8:12). A történelem századain keresztül ez az iszlám terjedésének az elsődleges módja. Mikor az Egyesült Államok a berber kalózok ellen viaskodott, akkor Timothy Pickerling államtitkár a következőket mondta: „Mivel vallásos kinyilatkoztatásaik szerint a keresztények ellen vívott háború garantálja lelki üdvösségüket, és mivel ezen vallásos kötelességük gyakorlati alkalmazása tetemes világi haszonnal is kecsegtet, így teljesen elszántak az utolsó vérig tartó harcra." Azon keresztény szélsőségesekkel szemben, akik erőszakos magaviseletüket igazolandó nyilvánvalóan „rákényszerültek" a Szentírás tanainak kiforgatására, a muzulmán szélsőségesek nem szorulnak ilyen hazug eszközökre, hiszen szent irataikban pontosan rá tudnak mutatni a konkrétan erre vonatkozó világos tanokra, továbbá a vallásalapító próféta életéből is bőven találnak ilyen fellépésre példát. Nem a szélsőségeseknek kell valamit összetákolni nézeteik és tetteik beigazolására, hanem éppen hogy a mérsékelt iszlám hívők érzik magukat sokszor arra kényszerítve, hogy megmagyarázzák az erőszakra felhívó-, és az azt legitimizáló írásokat.
Tulajdonképpen egy szóban össze lehet foglalni annak az okát, hogy a vallások miért képtelenek egymással békességben élni. Ez a szó pedig a bűn. Mivel a bűn minden egyes emberre kihat, így a viszálykodásra, és a másik leküzdésére irányuló késztetések vallásos álcában is megjelennek. Míg különböző vallások hasonló segítői szerepet láthatnak el a társadalomban, addig ebből még messze nem következik az, hogy minden vallás egyenlő, vagy hogy állításaik egyenlő mértékben igazak volnának. Csak a Szentírás kőszikla alapján álló kereszténység közelíti meg a bűn egész témakörét a szív megváltozásának szükségessége szempontjából. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden" (2. Korinthusbeliekhez 5:17).
English
Miért nem képesek a vallások békében meglenni egymással?
